Kutyát sétáltattam a belvárosban, nem messze egy fagylaltozótól.
Arra lettem figyelmes, hogy meglehetősen nagy hanggal egy félig-meddig veszekedő család közeleg. Mikor olyan távolságba értek, kivehettem min is kaptak össze.
Íme a színmű, melynek a “Ki, kit is nevel?” címet adtam.
A szereplők: anya, nagymama, három éves forma kisfiú.
A jelenetet írta és rendezte az élet.
Gyerek: (Végig könnyek nélkül sír, artikulálatlanul motyog maga elé és kígyózva csoszog a porban, időnként megáll és kéreti magát. Egyéb szerepe nincs.
Anya: - Gyere mááár! Nem hiszem el! Miért csinálod?!
Nagymama: (infantilis hangon) - Nézd csak, itt a kutyus!
Anya: - Gyere már, mert itt hagylak! Na gyere, gyere! Ne kelljen már kétszer szólni!
Nagymama: (infantilis hangon) - Gyere szépen, ne kéresd magad!
Anya: - Most már szedd össze magad, mert úgy megrázlak, hogy megemlegeted!
Nagymama: - Na gyere, mert itt a kutya!
Anya: - Gyere, veszek neked fagyit! Ha nem jössz, akkor nem veszek és mást sem. Még tölcsért sem.
Gyerek: (Nyekeregve, artikulátlanul motyogva, nyavalyogva lassan kígyózik.
Függöny.
Az előadás hamarosan folytatódik, de a kezdő rendezőnek szüksége van a közönség visszajelzésére. Mivel a szünetben többen elhagyták a nézőteret, sejteni lehet, hogy nem elégedettek maradéktalanul a darabbal. A színház bejáratánál elhelyezett ládába bárki bedobhatja kérdéseit, ötleteit.
A színház vezetése kéri a tisztelt publikumot, gyűjtse össze és ossza meg, hány (végzetes) hibát követtek a jelenetben szereplők.
A szerencsés megfejtők … (ez maradjon titok egyelőre)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése