Első általános iskolás kislány írásképe a
tanító néni szerint csúnya. Ezt szeptemberben közölte a szülővel. Nem a
gyerekkel, nem a gyerekkel és a szülővel, hanem csak és kizárólag a szülővel.
Áprilisban a kislány szépírási versenyen első
helyezést ért el. A történet itt véget is ér. Vagy lehet, hogy épp itt kezdődik?
A következő kérdések merültek fel bennem:
1.
Mikorra kell egy gyermeknek (biztonsággal) írnia
tudni?
2.
Miért nem közölte a tanító a gyermekkel, hogy
kifogása van az írásával?
3.
Miért a szülővel közölte csupán a fenti tényt?
4.
Mit tett az elmúlt félév során, hogy szebben
írjon?
5.
Miért ír szebben, és valóban ennyit javult-e az
írása?
Bármilyen tantárgyat hozhattam volna fel
példának, de most ezzel kapcsolatban keresett meg egy szülő. Igyekszem
általános érvényű megállapításokra szorítkozni.
Nos, nézzük a válaszokat a kérdések
sorrendjében!
1. Többféle felfogás létezik és megoszlanak a vélemények,
de abban egyre több tanár egyetért, hogy nem okvetlenül fontos első év végére
hibátlanul írnia és olvasnia egy tanulónak.
Nem számít ütődöttnek,
elmaradottnak az a gyerek, aki csak később sajátítja el a betűvetés tudományát.
Magam részéről a második, vagy a harmadik év végi stabil tudással megelégednék
egy olyan korban, ahol érettségizettek jelentős hányada tulajdonképpen
funkcionális analfabéta.
Persze
nem véletlenül. Olvasni, írni elméletileg megtanítják őket, de soha, vagy
nagyon ritkán kerül sor arra, hogy mélységében tárják fel, mennyire érti
egyáltalán az olvasott szöveget a diák. Más tantárgyakból elért gyenge
teljesítmény legtöbbször pont az olvasásértés hiányosságaiból származik. Képzeljük,
csak el mennyire nehéz lehet úgy tanulni, ha nem értem, amit olvasok, ezért nem
olvasok, mert kudarcélményem van és beindul a spirál!
forrás:szeretlekmagyarorszag.hu
Szeretném,
a figyelmet egy méltatlanul elhanyagol tudományra irányítani a figyelmet és ez
pedig a pedológia Ez a tudomány többek
között a gyermek fizikai és pszichés adottságait igyekszik egy tető alá hozni
és a követelményeknek a fizikális, testi képességekhez történő igazítására
szolgálna.
Most
mindenki nézzen annak a kezének a középső ujjára, amivel írni szokott! Tapintsa
ki az első újpercen keletkezett bőrkeményedést (duncsot), amit első
általánosban szerzett azzal, hogy nem jól tartotta a ceruzát, vagy tollat, mert
nem volt rá képes, de nem figyelmetlensége, hanem fizikai adottságai miatt. A
gyerekek ujjpercei ugyanis rövidek és a ceruza, vagy a toll megtámasztására
csak korlátozottan alkalmasak. Ahhoz, hogy egy gyerek a vonalak között
maradhasson, nagyon kell szorítania a ceruzát.
Kedves szülők! Nézzék meg,
hogyan ír gyermekük, hogyan szakítja szinte át a papírt nagy igyekezetében,
hogyan vés kiradírozhatatlan jeleket a füzetébe! (A képen látható kislánynak is szabálytalan a ceruzatartása.)
forrás:netboard.hu
A kép csak illusztráció
Ekkor keletkezik a duncs és ezért
kellene várni az írásoktatással, illetve alternatív módszerként a homokba, vagy
lisztbe ujjbeggyel írást kellene szorgalmazni. Nincs itt többről szó, mint
egészen egyszerűen arról, hogy tudomásul vesszük a gyermek arányait és az ehhez
kapcsolódó képességeit és nem követelünk lehetetlen tőle.
Azt
mindenképpen leszögezhetjük, hogy irreális és felesleges elvárás az az
elharapódzott buta divat, miszerint, már az óvodás évek alatt megtanítják (a
szülők) a gyerekeket írni és olvasni. Nem véletlenül mer a tanítónő olyat
kérni, ami akár csak húsz évvel ezelőtt eszébe sem jutott volna egyetlen
valamirevaló tanítónak sem. Nem kért ő többet, mint amihez hozzászoktatták.
Na, de milyen áron?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése