Mit is ír a hogyishívják? - Ötödik rész

Későre halasztottam a problémakör lezárását. Ebben a bejegyzésben az utolsó megválaszolatlan kérdésre fogok választ adni.

Az ötödik kérdés: Miért ír szebben, és valóban ennyit javult-e az írása?

Eltelt az iskolaév, sőt megkezdődött szeptemberben az újabb, de még mielőtt nyári szünetre mentek volna a gyerekek kézhez kapták bizonyítványukat. Számomra nem meglepő, kifogástalan értékelést kapott a szóban forgó gyermek. A kifogástalanságba pedig beletartozik sok más összetevő mellett, a szép és könnyen olvasható íráskép is, mint részkomponens.

Eredményre vezetett tehát a tanítói-nevelői munka hiánya, hiszen a pedagógus ön(nem)igazolásaként csak fejlődésről számolhatott be. Itt a vége, fuss el véle – mondhatnánk, ha...ha nem láttam volna a gyermek írását, ami egy cseppet sem volt szebb és jobban olvashatóbb, mint a kifogásolt időszakban.

forrás:pixabay.com

Hazugságot, hazugságba öltve sikerült kihímezni egy színes terítőt, amivel le lehet takarni, el lehet leplezni azt a csődöt, ami jelenleg a közoktatásban uralkodik és ami a legfájóbb, ez nem hárítható tovább, nem kenhető az oktatáspolitikára.

Megtanulni úgy tenni mintha, megtanulni elviselni és végighallgatni azt a merő ostobaságot, ami máskülönben az oktató-nevelő munka irányításáért felelős személy szájából elhangzik, nem könnyű feladat még felnőttként, szülőként sem, hát még egy hétéves, éppen az iskolába csöppenő számára. Csak ilyen ékeket verünk, vagy engedjük, hogy verjenek gyermekeink jövőjébe, aminek később beláthatatlan következményei lehetnek.

Annyit azonban levonhatunk konzekvenciaként, hogy már egészen kisgyermekkorban rögzülhet az a felfogás, hogy csak magára, vagy a szüleire számíthat a nebuló és ha fejlődni akar, akkor bizony sok esetben csak magára, magukra számíthatnak. 

Amennyiben érdekesnek találja a témát, úgy ajánlom figyelmébe a korábbi cikket is!