Picit visszakanyarodom még a
nyárhoz. Mint korábban írtam nyári tábort vezettem. Ez már a lecsengése volt a
tanévnek, itt már bőven adódott lehetősége a tanulóknak lazítani és magukba
szippantani a nyár leheletét.
Nem lehetett azt állítani, hogy spártai nevelésben
részesítettük volna őket, nem lehet azt állítani, hogy ugyanolyan nyomás alatt
lettek volna, mint év közben az alma máterjükben, ennek ellenére még a puha
foglalkoztatást is nehezen viselték el.
A következő történet nem fog
újdonság erejével hatni. Bárki fel tudna sorolni, el tudna mesélni hasonló
történetet. Talán jót is nevetnénk mellette egy tábortűz mellett, talán
megmosolyognánk diákcsínytevést, leleményességet, ahogy kivonni igyekeznek
magukat a rendszerből. Mindenki
hozzáfűzné a saját iskolai élményét is, egyszóval kedélyesen eladomázgatnánk.
Ebben a történetben egy szomorú
tendenciaára szeretném ráirányítani a figyelmet és ez nem más, mint az érzelmi
elsivárosodás.
forrás:pixabay.com
- Elnézést kérek! Azt szeretném megkérdezni,
hogy elmehetnénk-e egy osztálytársunk anyukájának a temetésére?
- Mikor lesz ez a temetés?
- Holnapután tíz órakor.
- És hol lesz ez a temetés?
- Itt és itt (szándékosan nem
írom le a helyszínt)
- Aha, értem. Akkor aznap már
biztos nem is jönnek vissza.
- Igen, igen, nincs közel és át
is kell öltözni és előtte már nem tudunk ideutazni, mert akkor nem érünk
vissza…
- Hányan mennének?
- Hát az osztályból vagyunk itt
páran…
- Mindenki ilyen jól ismerte az
anyukát, mindenki ilyen jóban van ezzel az osztálytárssal?
- Hát, nem ismertük mindannyian,
de páran igen.
- Ki az, aki szoros kapcsolatot
tart az osztálytársukkal és igazán jó barátok?
- Géza, meg Feri, meg Pityu.
- Én azt javaslom, hogy menjenek
akkor ők, mert ilyenkor az a fontos hogy képviseltesse magát az osztály és nem
az, hogy boldog boldogtalan odacsődüljön. Lesz nekik elég bajuk magukon kívül
is.
- Igen, igen, mi is így gondoltuk.
Nem is mennénk többen két-három főnél többen.
- Nézze, én nem szeretnék
kutakodni. Azt gondolom, hogy ilyen halálesettel visszaélni, több mint
gusztustalan. Mindenkinek a lelkiismeretére bízom, hogy elmegy a temetésre,
vagy sem. Én annak örülnék, ha a végtisztességet megadnák, ugyanakkor nem látom
indokoltnak, hogy egész csapat lepje el temetőt. Nem ismerték, nem tudják ki
volt. Az osztálytársam mellé állni fontos most, de azt páran, egy-két fő is meg
tudja tenni, ezért kérem, hogy csak néhányan, mondjuk maximum hárman menjenek
el a temetésre.
- Jó. Megértettük . Így lesz.
Szerintünk is felesleges többen menni. Majd akkor elmegyek én, Géza meg Pityu.
Két nap múlva tizenketten
hiányoztak. Gyakorlatilag az egész osztály elment a temetésre kérésem ellenére.
Szavamat tartottam igazolásokat nem kértem, tanúvallomásokra nem volt szükségem.
Ezek 15-16 éves gyerekek. Már
most ott tartanak, hogy egy halálesetet kihasználva igyekszenek kibújni a napi,
elemi kötelességteljesítés, alól. Mint már említettem, nem voltunk nagyon szigorúnak
mondhatóak. Képesek voltak becsületüket eljátszani, egy ilyen „marhaság” miatt.
Nyertek vele egy napot, de, hogy
mit vesztettek, ezt mindenki döntse el saját maga!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése