Mi a baj?
Ezt a kérdést teszem fel, ha érzek magamban erőt, tudást és tehetséget ahhoz, hogy segítsek az arra rászorulóknak.
Ezért fordul máshoz, ezért fordul - talán - hozzám.
A segítő kezemet azon szülök és gyerekek, fiatalok és általában elbizonytalanodottak felé nyújtom ki, akik manapság nehezen igazodnak el ebben az egészen új őskáoszban.
Számos szülő él meg kisebb-nagyobb csemetéjével kudarcokat, de nincsenek ezzel egyedül, hiszen gyermekeik - legyenek azok bármekkorák is - ugyancsak megszenvedik a mindennapokat.
Az iskolát, a mikro- és makrokörnyezetüket, a barátok hiányát, vagy éppen jelenlétét, a szerelmet, a szakítást, a kirekesztettséget a ...
Nem folytatom a sort, hiszen a címben utaltam célomra.
Választ szeretnék adni arra a roppant rövid, viszont annál nyomasztóbb kérdésre. Választ szülőként, nevelőként, károkozóként és kárvallottként.
Ha már a holtpontról történő elbillenést, a problémák megjelenítésését, megfoghatóvá tételét sikerül elősegítenem nem végeztem felesleges munkát.
De ez persze nem megy egyedül. Nem vagyok jós, nem vagyok varázsló, csodatévő sámán. Szükségem van a kérdés alapját hordozók közreműködésére is.
Egyedül nem megy. És együtt? Belevágunk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése